Mikor
Jo felébredt, a feje szörnyen hasogatott. Szemét kinyitva
látta,hogy a torna terem közepén fekszik. Körbe nézett a terembe
ami úszott a szeméttől és eszébe jutott az előző este. Az,hogy
összeverekedett Sheilaval és,hogy valami borzalmas fog történni.
Úgy döntött úgy tesz mintha dolgát jól végezte volna és
kisétál az épületből. Terve majdnem sikerült mikor találkozott
Mrs. Jordannel a mindenes feleségével.
-Hova
hova kis hölgy?
-Éppen
haza felé tartok,én takarítottam ki a torna termet csak elaludtam
az öltözőbe és nem mentem haza.
-Nos..akkor
a szüleid már hiányolnak.
-Igen!
Szóval kitetszik engedni engem a kapun?
-Először
megnézem a munkádat és majd utána. -Az asszony elkezdett baktatni
a terem felé.
Jo
látta,hogy jobb lenne lelépnie így leakasztotta a kulcsot a
helyéről és elindult a kapu felé. Nagy siettében nem vette
észre a hatalmas pocsolyát a padlón,amin megcsúszott és
hatalmasat esett. Ennek következtében elvesztette az eszméletét.
Mikor visszanyerte azt,az igazgató nő és szülei hajoltak felé.
-Mi..mi
történt..?
-Az,hogy
jókora bajban vagy!-Az igazgató nő összevonta szemöldökét.
-A
torna teremet nem én tettem tönkre.
-Hát
akkor ki? Mert az épületben rajtad kívül nem volt senki éjszaka.
-Valery
volt!! -Jo felült az ágyon és elkezdett őrjöngeni. -Nem én
voltam!! Hinnetek kell nekem!
-Kicsim
ezt hagyd abba! -Liv ráordított.
-De
ez az igazság..!
-Csönd
legyen! -Pierre lekevert egy hatalmas pofont lányának.
Ettől
Jo abba hagyta az ordítozást.
-Most
kérem vigyék haza a lányukat és beszéljenek vele.-az igazgató
nő elhagyta a termet. Jot közre fogták a szülei és ők is
kisétáltak a helységből. A folyosón
mindenki a családot
nézte,legfőképpen a lányt.
Az
emberek összesúgtak és mutogattak rá,ő pedig tehetetlen volt.
Mikor haza értek Carla már lerágta az összes ujjáról a körmöt
izgalmában.
-Na
mi volt?
-Semmi
különös Carla néni. -Jo rámosolygott és megölelte.
-Semmi
különös?! Majd nem kicsapta,egész éjszaka haza se jöttél és
tönkre tetted a torna termet. -Kelt ki magából Liv.
-Az
a lényeg,hogy jól van. -Jelentett ki nyugodtan Carla.
-Hogy
lehetsz ilyen nyugodt?
-Jobban
aggódok a testi egészségé ért mint azért,hogy valami bajt
kever. -Oda ment Johoz és megsimogatta a hátát.
-Hát
ez kész! -Liv egyre ingerlékenyebb lett. -Neked ehhez egy szavad
sincs Pierre?
-De..!
Az,hogy Carla köszönjük az eddig segítséget,de most már nem
lesz rá szükség. Már itt vagyunk és elvisszük Jot!- Az apa
határozottsága mindenkit meglepett.
-Én
nem megyek veletek sehová!- Ezzel a kijelentéssel Jo felrohant a
szobájába. Ott magára csapta az ajtót,teljesen eszét vesztve
elkezdett sírni. Dühében megfogta a párnáját és elkezdte
széttépni. Mikor feltárta a belsejét,a földre milliónyi véres
toll hullt a padlóra. A lány látván ezt kővé dermedt. Csak
akkor tért magához amikor valaki megérintette a vállát,megfordult.
Adam állt a háta mögött és mosolygott.
-Adam..!
-Jo az angyal karjaiba omlott. -Már azt hittem,hogy
elveszítettelek.
-Tudod..én..én
most elmegyek,de..figyelni foglak!
-De
miért? Ne menj! -A lány újra sírni kezdet,de ezúttal vér folyt
a szemeiből. Adan oda lépett hozzá, letörölte arcáról a
vércseppet.
-Mennem
kell,mert bele avatkoztam a jövődbe és ezért többé nem lehetek
őrangyal.
-Sajnálom,hogy
miattam történik mindez.
-Ez
még nem minden... vigyázz magadra! -Búcsúzóul egy csókot
nyomott az arcára és kezébe nyomta nyakláncát. Mikor Jo
felnyitotta szemit újra szobájában volt,de véres tollak eltűntek.
Azonban
a kezében ott szorongatta a nyakláncot.
Jo
az asztalához ült és mélyen maga elé bámult. Fejében a
gondolatok kavarogtak,rájött,hogy már csak egy olyan ember
van,akit igazán szeret és Klaus.
-Őt
nem veszíthetem el..őt nem..-mormolta magában. Elhatározta,hogy
Sheilának meg kell halnia és saját kezével fogja megölni.
