12.fejeze

Vissza a múltba                                                                                                                    

      -Jo! Én Adam vagyok az angyalod,és azért jöttem,hogy segítsek.

-Ne..nekem? Miért? -A lány alig tudott megszólalni,lábai remegtek.                                                                                                    -Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.-Adam megfogta a lány kezét.                                                                                                 -De miért vagyok itt? - Jo körül nézett de csak fehérséget látott.                             -Azért,hogy meg magyarázzam azt,hogy mi történik veled most. Csak bízz bennem.                                                                                        -Rendben. -Jo rá mosolygott az idegenre.                                     -Hunyd be a szemed!                                                                        Mikor a lány kinyitotta a szemét, a főtéren állt de valami más volt. Eltűntek a szobrok és parkoló kocsik.                                     -Itt meg mi történt?                                                                                        -Semmi, a hely nem változott csak az idő. 1933. júliust írunk. Ez az a nap ami megváltoztatta az életedet.                                                 -Ezt,hogy érted?
-Csak figyelj!
-A napfényben úszó park olyan volt mint egy álom. Felnőttek és gyerekek egyaránt boldogan haladtak át rajta. Kivéve egy nőt feldúltan és zilálva rohant át a parkon. Jo követte a szemével és egyszer mikor a nő felé fordult, megdöbbenve bámult rá.
-Ez..ez én vagyok?
-Adam nem válaszolt. Csak előre mutatott.
-Jo félénken a nő után indult. Úgy érezte mintha követné őt valami és automatikusan elkezdett futni. Tudta,hogy senki sem látja őt és bármit megtehet. Megállt és megfordult. Látta,hogy egy férfi követte. Sietve közeledett felé. Magas volt és fekete haját borzolta a szél. Egyre csak közeledett felé, mikor már pár lépésre volt tőle. Ijedtébe csukta a szemét. Mire kinyitotta egy nappaliban állt. A szoba elegáns volt. Kristály csillár, aranykeretű festmények és piros szőnyeg ékesítette.
Nem tudta mit tegyen így hát helyet foglalt a díványon. Hangokat halott a konyha felől. Egyszer csak valaki belépett a helységbe. Ő volt az. Fekete haja gondosan kontyba volt tekerve. Kék ruhája tökéletesen simult testéhez,szája pirosra volt kenve. De az arca fal fehér volt. Könnyeivel küszködött. Jo érezte párszor ezt az érzést ,mikor erősnek akart látszani de nem ment.
-Lám lám. A nagy és erős Josephine Cooper! -A gúnyos hang azé a férfié volt,aki üldözte.
-Mit keresel itt?
-Azért jöttem,hogy elvegyem ami az enyém! - A férfi megragadta a karját.
-Engedj el! -A múltbeli Jo a könyves szekrényének hajította a férfit.
-Mi történ?! - A hálószobából egy kis néger lány jött ki.
-Meg mondtam,hogy ne gyere ki míg nem szó..
-Jo végig se tudta mondani a mondatod,mikor a férfi feltápászkodott a földről.
-Nos akkor..el is viszem ami megillet.
-Nem! Ő csak egy gyerek..ne öld meg.-Jo a kislányra nézett.
-Ölj meg engem!
-A férfi hangosan felnevetett. Jo és a kislány megrezzent az érdes hang hallatán.
-Miért ölnélek meg téged? Nem vagy boszorkány.
-De az anyám az volt! -Jo letépte magáról pompás ruháját. A hátán egy nagy tetoválás volt. Megalázottan állt a szoba közepén, egy szál kombinéba.
-Hát igaz...
-Igen én vagyok a legerősebb boszorkány lánya,akit kitagadtak azért mert lett. -Jo arcán némi fájdalom jelent meg.
-Akkor legyen hát így! - A férfi elővette egy karót az öltönye zsebéből.
-Johoz lépett.
-Először ígérd meg,hogy felneveled a lány.
-Ígérem. -A férfi magához húzta a nőt, és szívébe döfte a tört.
Jo remegve hátrált a falig. Tekintette a halottra fordult. Csak ott feküdt mozdulatlanul és kiszáradtan. Jo behunyta a szemét azt remélve,hogy elmenekülhet erről a helyről. Így is lett,mikor kinyitotta újra a szemét már az ágyán ült. Adam az ablakon bámult kifelé.
-Nem értem miért kellet ez végig nézzem! Annyira borzalmas volt mind ezt látni..kérdem én miért? -Jo a férfi karjába borult.                                                              -Tudnod kellet,hogy miért haltál meg. Feláldoztad magad egy boszorkányért .Így az ősi boszorkány szellemek adtak még egy esélyt egy jobb életre.                                                                           -De mi van Klausszal?                                                                              -Ő az előző életed része volt.                                                                         -Mi van a többiekkel a bárból?                                                                     -Jo, míg te velem voltál eszméletlenül feküdtél a padlón. Klaus elvitt titeket onnan. Valery lent van a nappaliba, Klausszal.                                                                      - Elijah hol van?                                                                                                                       -Nem tudom...csak azt tudom,hogy vele vigyáznod kell. Bármit is mondd nem szabad elmenned vele..                                     -Ezt,hogy érted?                                                                                               -Biz bennem!                                                                                      Egy szempillantás múlva Adam már se hol se volt.                                                                 Jo fáradtan feküdt az ágyába. Annyi minden kavargott a fejében. Mikor már majd nem elaludt, valaki belépett az ajtón.             Klaus volt az, befeküdt mellé az ágya. Nem szóltak egymáshoz csak nézték egymást és kezük egybe fonódott. Mindketten érzeték valami történni fog. Valami rossz.